Kedves Vanyolaiak!

1848. március 15-ére, a magyar szabadságharc kezdetére ma ezúton emlékezünk. E nap jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét és a valódi szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Minden évben előkerül otthon a kokárda valamelyik fiókból; az óvodában a rajzlap, a hurkapálcika és a piros-fehér-zöld színek, az iskolában a Nemzeti dal, a korabeli naplórészletek, történelemkönyvek és lexikonok.

Amikor feltűzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. A magyarságunkra vagyunk büszkék és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel.
Hogy is volt? Mi is történt pontosan 48-ban?

„Egy szóvá s egy érzelemmé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem „lelkesülés”,
A szó „szabadság vala.”

- írta Petőfi A márciusi ifjak című versében. A forradalom néhány kulcsfogalma ott van ebben a pár sorban: összeolvadás, lelkesülés, szabadság.

Ritka pillanat, mikor egy nemzet minden tagja igazán összefog, s egy cél motivál mindenkit. Ezen ritka történelmi pillanatok egyike volt március tizenötödike, melyet egy folyamat követett, ami új alapokra helyezte hazánk történelmét.

Március 15-e a szabadság és a hazaszeretet ünnepe. Mindenki, egy emberként elismeri az ünnepet, tiszteli a szabadságharc hős katonáit és a reformkor nagy politikusait. Ők sem értettek egyet mindenben, de tudtak egymással tárgyalni, meghallgatva a másik fél véleményét is, s ha kellett, beismerték saját tévedéseiket. Nincs ember, aki ezeket az érdemeket lekicsinyelné, s így március tizenötödike a forradalommal és a reformkorral azonosítva valóban az összefogás szimbólumává vált.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a hazaszeretetet, a haza, a szülőföld által érzett áldozat- és felelősségvállalást kell, hogy jelentse számunkra. Védjük értékeinket, ápoljuk múltunkat, építsük a jövőnket. Őseink is ezért áldozták életüket, ezért küzdöttek. Nekünk is küzdenünk kell, hiszen mindannyian azért élünk itt, mert úgy érezzük, idetartozunk. Ez a föld a miénk, itt akarunk boldogulni.

Az 1848/49-es magyar polgári forradalmat és szabadságharcot előkészítő reformkor egyik jelentős személyisége, a 48-as fiatal nemzedék nagy példaképe volt falunk szülöttje, Vajda Péter. Petőfi szavaival: "a hazát mindvégig szívében hordozta." Róla is emlékezünk a mai ünnepen.

A vanyolai temetőben nyugvó, 1849. szeptember 20-án elhunyt T. Tóth János plébános nemzetőr hadnagy és 1855. március 18-án elhunyt Beliczay János evangélikus lelkész nemzetőr síremlékénél minden évben lerójuk tiszteletünket. Ők a mi hőseink. Kegyelettel őrizzük emléküket.

Településünk jövőjéért mi, mindannyian – vanyolaiak - felelősek vagyunk. Vezessen bennünket 1848-49 szelleme és példája, mindig arra figyelmeztessen minket, hogy a történelem mentén az emberi cselekedetek, döntések a hétköznapok kitartása visz előrébb! Saját sorsunk alakulásáért elsősorban mi vagyunk a felelősek.